Ahol a virágokat és a vásárlókat is szeretik - Borhy Kertészet főoldal
Ahol a virágokat és a vásárlókat is szeretik - Borhy Kertészet főoldal
Borhy Kertészet - Budapest
Kezdőoldal | A KERT TÉLI KABÁTJA - VERANDA Magazin

A KERT TÉLI KABÁTJA - VERANDA Magazin

A KERT TÉLI KABÁTJA


Mikor elérkezik az ősz - úgy mint mi, mikor felkészülünk a télre - a növények is készülnek a bennük végbemenő folyamatokkal a hidegekre. A hazánkban nem ritkán előforduló erős fagyok télen sok kihívást tudnak okozni a növényeknek is.

Kis odafigyeléssel segíthetünk nekik, hogy nagyobb károsodás nélkül vészeljék át ezt az időszakot és egészségesen gyarapodjanak évről évre.
Sok kerti feladat gyűlik össze ősz tájékán is. Ha ezekre ügyelünk, sok betegségtől és kártól óvjuk meg kertünket, és ismét örömünk lehet növényeinkben, mire beköszönt a tavasz.

A tavasz első virágait: a közkedvelt hóvirágot, tulipánt, nárciszt, jácintot és sok más gyönyörű hagymás növényt november végéig, december elejéig kell elültetnünk. A tavaszi hangulatot most lehet előkészíteni.

A metszések befejeződtek, már csak az elvirágzott virágokat távolítsuk el, de erős alakító, formára nyíró metszéseket ne végezzünk, mert ezzel kihajtásra serkenthetjük növényeinket, melyek ezáltal fagyérzékenyebbek lesznek. A díszfüveket gyengén kössük össze, de ne vágjuk le, így a hó sem tehet bennük kárt. Ha szükséges a tövüket lombbal takarjuk. A visszametszett díszfüvek üreges szárába ugyanis víz kerülhet és ezáltal könnyebben elfagynak.
A gyenge összekötözés számos lazább ágrendszerű örökzöld esetében is ajánlatos lehet a téli hókár elkerülése érdekében. Mivel ezek a növények télen is megőrzik lombjukat, ezért nagy károkat tud okozni a súllyal rendelkező nagy mennyiségű hó nyomása. Formájukat elveszítve ágaik letörhetnek.

Szerves tápanyagokat a talajba vagy a növények tövéhez lazán bedolgozva - gyökerüket nem sértve - végezhetünk tápanyag - utánpótlást. Tápoldatozni a kint telelő növényeket ősszel már nem szabad.

A téli takarással többféle anyagot használva sokféleképpen védhetjük a növényeket. A takaróanyag kiválasztásánál arra ügyeljünk, hogy kapjon a növény elég levegőt és megfelelő csapadékot is télen.
Ősszel a frissen telepített örökzöldek, díszfák, díszcserjék, vagy gyümölcsfélék jól megöntözött tövét télre fenyőkéreggel, fűkaszálékkal, lombbal esetleg szalmával takarhatjuk. Így nem csak kevésbé száradnak ki, de ezáltal elősegítjük a biztonságosabb begyökeresedést is. Bármely lomb hasznos téli takarásra, fagyvédelemre - vagy esetleg házi komposzt előállítására - de kerüljük a diólevél felhasználását, mert mérgező.
A mediterrán jellegű szépségek nehezebben viselik a hidegeket. Származásuknál fogva az enyhébb teleket kedvelik. Őket különös gondossággal készítsük fel a télre. Főleg igaz ez, ha még fiatalok. Ilyen pl.: a füge, a selyemakác, datolyaszilva. Tövüket - vagy ha nagyobb méretűek, törzsüket is -  szigetelőanyaggal vagy fagyvédő fóliával borítsuk vagy tekerjük be. Rachel zsákba töltött lombbal is téliesíthetünk. A mediterrán, fagyérzékeny különlegességeket pedig költöztessük be hűvös, fagymentes és világos helyre tavaszig.
A rózsákat nyugalmi időszak előtt - a régi nyelv szerint - fel kell „csirkézni”. Ez annyit jelent, hogy a tövénél található oltás védelméről egy földkupaccal gondoskodunk. Miután az elvirágzott virágokat lemetszettük, kb. 30cm-es magasságban lazán töltsük fel földdel kis kupacban a tövét úgy, hogy a vesszők kilátszódjanak a tetején. Március elején finoman bontsuk ki a tövet.
Edényben nevelt és télen is szabadban tartott kedvenceink cserepét alaposan takarjuk be oldalról és alulról és gondoskodjuk a téli öntözésükről is, hisz ők talajvizet nem tudnak felvenni. Enyhébb, szárazabb tél esetén a kerti növények is igényelhetnek némi vizet, figyeljünk erre is.

Az őszi lombgyűjtéssel együtt gyepünket is alaposan átgereblyézhetjük, eltávolítva ezzel az elhalt részeitől. A nyugalmi időszak kezdetekor főleg kálium és foszfor túlsúlyos tápanyagokkal segíthetjük a rendes telelését és tápanyag - utánpótlását is egyben.

A lemosó permetezés végül, de nem utolsó sorban, az egyik legfontosabb késő őszi kerti munka. Lombhullás után végezzük az erre a célra megfelelő szerekkel, az egész kertet lepermetezve. Az örökzöldeket is kezeljük le, nem csak a lombhullató cserjéket vagy fákat! Ezzel a védekezéssel gyéríthetjük a jövőre előforduló kártevők, kórokozók előfordulását. A szerek kiválasztása és használata terén mindenképp érdemes szakember segítségét kérni.

Örökzöldekből összeállított  tálakkal, edényekkel a megüresedett teraszunkon ismét zöldellő lehet a látvány. Míg a nappali erős fagyok be nem köszöntenek, bátran ültethetünk bármely növényt.

A madarak etetéséről ne feledkezzünk meg a tél közeledtével sem. A kertünkben lakó vagy oda szívesen költöző szárnyas vendégek etetéséhez csinos és változatos madárházak szerezhetőek be manapság. A számukra megfelelő eledelből rendszeres kapjanak. A madarak nemcsak szépek és örömteli, ha közelünkbe költöznek, de nagyon hasznosak is. Év közben rengeteg hernyóval, lárvával és egyéb más kártevővel táplálkoznak. 

Az őszi gondoskodás olyan kertünknek, mint egy télikabát, mely úgy védi mint minket. Ez a télikabát sokféle lehet, hisz a növények igényei legalább annyira változatosak, mint ők maguk. De a gondoskodást szinte egész évben meghálálják dús virágaikkal, buja vagy különleges látványukkal.
 
És ha beköszöntött a tél, öltözzünk fel jó melegen mi is, és sétáljuk egy jó nagyot, miközben ropog a hó a lábunk alatt. A természet az egyik legjobb hely feltöltődni és kikapcsolódni. Hallgassuk a csendet, a hópelyhek hullását és várjuk a rügyek pattanását.
 
(A cikk a Veranda Magazin 2010. November-Decemberi számában megjelent)
Borhykert - Kertészet, kertépítés Budapesten


BORHY KERTÉSZET

Ahol a virágokat és a vásárlókat is szeretik.
1152 Budapest, Régi Fóti út 77., email: info@borhykert.hu